A hazai történelmi Kávéházak „ékköve”, a New York Kávéház egykoron – és immár ma is a kultúra elfogult támogatója, a művészet pártfogója.

A Kávéház újranyitása után folyamatos irodalmi, kulturális kezdeményezések után, 2013. március elején nyitottuk meg a "Világ Legszebb Kávéháza"-ként is emlegetett, legendás New York Kávéházban a közismert művészeti előadást, a New York Művészeti Páholyt.

Az azóta eltelt, több mint két év alatt havi rendszerességgel rendezünk telt házas művészeti esteket a Kávéházban, ahol minden alkalommal különleges témákat elemeztünk izgalmas vendégeink közreműködésével. Rendezvényenként több száz érdeklődő kísérte végig a látogatók szeme előtt kibontakozó beszélgetéseket, illetve a művész asztalok átadását is.

A művészeti előadásnak otthont adó New York Kávéház múltja


A New York Kávéház - ma a "Világ Legszebb Kávéháza" - Budapest egyik legismertebb, legszebb műemlék épületeként, egyik legrégebbi, és legpatinásabb kávéházaként világszerte ismert történelmi múltjáról, az ott zajló pezsgő művészéletről, legendás vendégeiről. A New York Palota a múlt század hetvenes éveiben "született" meg, s a Hauszmann Alajos és kollégái, Korb Flóris és Giergl Kálmán közreműködésével felépült olasz reneszánszra támaszkodó, eklektikus stílusú palota legpompásabb része a földszinti kávéház lett.

"A kávéház első bérlője Steuer Sándor, az 1894. október 23-án megtartott ünnepi megnyitón az akkori közélet, irodalom és művészet legismertebb képviselőit üdvözölhette. Az anekdota szerint ezen az első napon, egy jókedvű újságírócsoport élén, Molnár Ferenc a Dunába dobta a kávéház kulcsát, hogy az éjjel-nappal nyitva maradhasson. A kávéház vezetése persze nem a koldusszegény bohémvilágra számított, hanem az előkelő, gazdag vendégekre. De az új kávéház híre egyre jobban terjedt, és hamarosan tarka közönség tódult a kávéházba." (Csapó Katalin)

A jelen - a művészetek pártolása visszatért a Kávéház falai közé a Művész Páholy művészeti előadás keretében


A New York Művész Páhollyal most is ez a célunk, terveink szerint egy hasonló, a gazdag, irodalomtörténeti múlttal rendelkező terekben, asztaloknál újra színes, a kultúrára, irodalomra éhes közönséget várunk – az igényes, kortárs irodalmat, képzőművészetet, fotót, színművészetet bemutató estjeinkkel.

Minden alkalommal egy központi téma köré gyűlve invitálunk művészeket, írókat, zenészeket, képzőművészeket, a hazai szellemi élet kiváló képviselőit, akiket közelről, intim környezetben látva és hallva, barátságokra és emberi kapcsolatokra rámutatva, kort-és múltat idézve ismerhettük meg vetítésekkel, szavalással, zenei kíséret mellett az elmúlt és jelen irodalmi, művészeti életet.