Híreink

június 1, 2018
New York Művész Páholy – Bródy Sándor – a társaság sármőr lelke
A szenvedélyes magyar író, drámaíró és publicista sem a visszafogott férfiak körét gazdagította. A „magyar Zola” műveivel és személyiségével is hatással volt többek között Ady Endrére, Móricz Zsigmondra, Krúdy Gyulára, Szomory Dezsőre és Molnár Ferencre is.
június 1, 2018
New York Művész Páholy – Krúdy Gyula – végletek között
Az író, költő termékenysége lenyűgöző, kezei alól több ezer írás, regény, karcolat, novella került ki. Azt a mai napig sem érti senki, hogy volt ezekre ideje, amikor állandóan kiskocsmákban, kávézókban, éttermekben töltötte az idejét. Fáradhatatlanul dolgozott, testi erejéről, szerelmi étvágyáról, a szakácsművészet, a finom nedűk iránt érzett vonzalmáról, féktelen mulatozásairól legendák keringtek. Megtapasztalta a gazdagságot, mégis szinte nincstelenségben halt meg 1933-ban.
június 1, 2018
New York művész páholy – Márai Sándor – az örökös lázadó
A New York Kávéházra jellemző kulturális pezsgés mágnesként vonzotta a művészetek és írás szerelmeseit, képviselőit, fiatalokat és időseket egyaránt. Ebben a társaságban jelent meg 1918-ban mesterének, Krúdy Gyulának köszönhetően a 18 éves Márai Sándor is, aki akkori nevén, Grosschmid Sándorként a lázadó nemes származású ifjak körét szélesítette.
május 31, 2018
New York művész páholy – Heltai Jenő – aki otthonaként tekintett a New York kávéházra
Az író, költő, újságíró, producer, dramaturg Heltai Jenő mindössze 23 éves volt, amikor a New York Kávéház 1894 október 23-án megnyitott. Miután hazatért Párizsból, ahonnan több újságnak is tudósított, gyorsan törzsvendég lett, igazi otthonának érezve a kávéházi miliőt.
május 31, 2018
New York művész páholy – Molnár Ferenc – a világhírű színpadi szerző és bonviván
Éjszakánként dolgozott, sokszor a New York Kávéház karzatán. Viharos szerelmi életében nem fogta vissza magát: ütött, aztán színdarabbal kért bocsánatot feleségétől - bár a főszerepet szeretőjének adta, akinek a férjével még párbajozott is. A bukásból és csalódásokból is kijutott neki, miközben itthon és külföldön is ünnepelt szerzőként tekintettek rá.
február 5, 2018
100 éves a nyugat bár
A félhomályba burkolózó, emeleti bárhelyiség az egyik legkellemesebb a New York Palota helyiségei közül. Innen rá lehet látni a Salon Étteremre, a New York Kávéház egy részére, és a hotel lobbyjára is, kellemesen lehet nézelődni, kávézni, egy jót ebédelni vagy vacsorázni, élvezni a zongoraszót és a figyelmet. Ehhez a nyugalomhoz azonban rengeteg viszontagságon ment keresztül a Nyugat Bár, megpróbáltatásai még a múlt században kezdődtek.
november 29, 2017
Tudatos étkezés a csúcson – levesekkel
Egészséges életmódunk elengedhetetlen része a leves. Laktató, gazdag, és ha beleássuk magunkat a leves receptek sokaságába, minden napra találhatunk kedvünkre valót. Sokban segíthet megtartani a vonalainkat, ha tisztában vagyunk azzal, mivel tudjuk kalóriaszegényebbé, ám nem kevésbé finommá és laktatóvá varázsolni az egyik legváltozatosabb fogásunkat.
november 27, 2017
Amikor a rendezvényhez vendéglátás is társul
A szigorú szakmai konferenciákhoz, rendezvényekhez képest itt már szabadabb légkörről beszélhetünk, de természetesen a protokoll szabályai itt is mérvadóak. Ültetési rend, dress code, és az összes kötelező apróság, amelyre figyelni kell, ezen kívül a helyszín kiválasztása is igen fontos a rendezvény sikeres lebonyolítása érdekében.
november 27, 2017
Ikonikus ételek – a bécsi szelet
A bécsi szelet, ez a végtelenül egyszerű, ám ízletes fogás szinte minden étterem étlapján szerepel. Otthon is könnyen elkészíthetjük, bár ha valódi bécsi szeletet akarunk falatozni, nem árt, ha betartjuk az eredeti receptet – mert ez csakis borjúból készülhet, másféle húsból már nem bécsi szelet, hanem: rántott hús.