A több, mint 120 éves múltra visszatekintő New York Kávéház falai már sok mindent láttak… Híres kötőink, íróink töltötték itt mindennapjaikat, számos neves művük született meg a “Nyehó” asztalainál – és az épület is rengeteg érdekes történetet élt meg. Összegyűjtöttünk néhány legendát, és néhány valós történetet is a New York Kávéházról.
Molnár Ferenc és a New York Kávéház kulcsa – egy legenda, amely mára igazzá vált!
A szóbeszéd szerint a Kávéház 1894-es megnyitóján az akkori kulturális élet nevesebb alakjai is részt vettek. A legenda szerint az est hevében Molnár Ferenc és társai a New York Kávéház kulcsát a Dunába dobta, hogy a Kávéház soha többé ne zárjon be.
A legenda több helyütt sántít azonban, hiszen az 1894-es megnyitón Molnár Ferenc még diákéveit élte – és aligha tartozott a meghívottak közé. Elképelhető azonban, hogy a Kávéház újranyitásakor valóban megtörtént az eset, de dokumentáció híján ezt legendakén kezeljük…
Ami biztos azonban, hogy 2014-ben a Kávéház vezetősége is újravizsgálta a történetet – bár eredmény nélkül – de a hagyományok megőrzése végett 2014. október 19-én a Világ Legszebb Kávéházának vezetősége a Dunába dobta a New York kulcsait, hogy „ha állandóan nem is, de legalább még 120 évig nyitva legyen”.
A Szabadság-szobor freskó legendája a New York Kávéházban
Kávéházunk egyik leghíresebb freskója körül is számos legenda terjed, amely a bejárat mellett helyezkedik el, és rajta a Szabadság-szobor is megjelenik.
Az elbeszélések alapján a freskó a Kávéházban előbb készült el, mint ahogy New Yorkban jelent meg a szobor. Az igazság azonban az, hogy a Kávéház 1894-es nyitása majd 10 évvel későbbre esik, mint a Szabadság-szobor felállítása.
Híres művészeink és kedvenc ételeik a “Nyehóban”
A New York Kávéház történelme során számos alkalommal állt a művészetek mellé, pártolta azokat. Nem csoda tehát, hogy számos írónk, költőnk fordult meg a New York asztalainál – és róluk is számos történet maradt fenn napjainkra.
Tudta például, hogy Babits Mihály kedvenc étele a pacal volt? Ady Endre pedig leggyakrabban lencsefőzeléket rendet pörköltszafttal!
Talán ennél is érdekesebb a “kis irodalmi” elnevezés, amely a New York Kávéházban született. Az akkoriban még szegényes életmódot élő kötlőink és íróink ugyanis – bár előszeretettel jártak a New York-ba – nem engedhették meg maguknak az ételrendelést. A New York akkori vezetősége készíttette a “kis irodalmit” amely a szűkebb pénztárcákhoz szabva igen olcsón – vagy épp ingyen – a költők kedvence lett. A tál sonkát, némi szalámit és sajtot tartalmazott, amelyet a művészeknek gyakran ki sem kellett fizetzni.
Művészetek pártolása – a “Kutyanyelv” azaz az írópapíros
„A pazar New Yorkban kitisztították a cipődet, kivasalták a ruhádat, késő este is megborotváltak, lenyírták a hajadat meg a körmödet… A kávéház műhely és íróasztal volt, balsorsban lakás és éjjeli szállás is, hiszen hajnaltól hajnalig nem kellett belőle kimozdulni. A New York minden előkelőségével is demokratikus kávéház volt. (…) Varázsának senki sem tudott ellenállni. Mindenki mindenkit ismert benne. A pincér rögtön kiszolgált, meg sem várta, hogy rendelj valamit. Szó nélkül megkaptad mindennapi feketédet, és hozzá a tintatartót meg az írópapirost.”
Irénke, az irodalomkedvelő WC-s néni
A Nyugat folyóirat mintájára, a rendszerváltás után a 2000 folyóirat is a New York Kávéház karzatán ültek össze gyakran – ahol a szekesztők kedvezményt is kaptak fogyasztásukra. A mellékhelyiség tisztaságáért akkoriban az irodalomrajongó Rózsáné Irénke felelt, aki mindig kért néhány példányt a lapból, és lelkes rajongója volt a szerzőknek. Cserébe természetesen egy fillért sem fogadott el, mikor a szerzők a mellékhelyiséget látogatták.