Kérem, meséljen pár szót magáról! Milyen út vezetett idáig, a Nyugat bár zongorájáig?
Talán kezdjük a kályhánál: még nem voltam 6 éves, amikor karácsonyi ajándékként megkaptam első hangszeremet, egy harmonikát. Éveken keresztül ezen játszottam, mondhatjuk, hogy ez a hangszer szerettette meg velem a zenét. Később váltottam Hammond-orgonára és zongorára, ami egy szerencsés döntésnek bizonyult. Tizenévesként eldöntöttem, hogy ezen a területen tudok, és kell érvényesülnöm. Eredetileg zenetanárnak tanultam, de csak fél évet dolgoztam pedagógusként– ezt követően egyből beszippantott a vendéglátás.
Ezt a váltást hogyan kell elképzelnünk?
Kaptam egy lehetőséget egy 20 hónapos finnországi munkára. Érdekelt a dolog, így hát elvállaltam. Akkor persze még nem sejtettem, hogy ez az életforma állandósulni fog az életemben. Ezt követően felváltva, hol itthon, hol külföldön dolgoztam, hasonló helyeken. Itthon dolgoztam az EMKE kávéházban, az Astoria Bárban, a Moulin Rogue-ban, majd két év Németország következett, majd Svájc és Kanada. Mindezek után szezonokat töltöttem a kenyai Mumbasa-ban, ami életem egyik legérdekesebb periódusának bizonyult. Talán mondanom sem kell, milyen kiváltságos életnek számított ez a vasfüggöny mögött élőknek. Ezután 21 évet töltöttem a Hyat Bárban, amit ma Sofitelnek hívnak. Ezután csöppentem a New York Kávéház, illetve postosabban a Nyugat bár életébe, ahol már nyolcadik éve játszom.
Mindezt végig szólózongoristaként?
Nem, eleinte nem. Számos neves zenésszel volt alkalmam együtt játszani, azonban rá kellett jönnöm, hogy ez való igazán nekem. Sokkal szabadabb, rugalmasabb fajtája ez a zenélésnek.
Meséljen egy kicsit a Nyugat bárról: milyen érzés itt zenélni?
Elképesztően szép környezet, tényleg minden szempontból egyedülálló munkahely. Maga az épület már önmagában lenyűgöző, de a mögötte lévő munka is ugyanilyen igényes. 8 év alatt megfigyeltem itt pár dolgot, volt időm szemlélődni. Egy kicsit furcsa is a pozícióm, hiszen teljesen függetlenül végzem a dolgomat, mégis egész este figyelemmel kísérem a teljes személyzet munkáját. A profizmus a távozó vendégek arcán is látszik: innen mindenki elégedetten távozik.
Milyen zenét játszik itt, a Nyugat bárban?
Látja, ez egy bárzongoristánál mindig jó kérdés. Manapság ezt a műfajt “koktél-zongorázásnak” hívják – ez utal a bárra, illetve a műfajok különbözőségére is. Persze vannak biztos sikert arató műfajok, de alapvetően nem csak a környezet, hanem a vendégek is nagyban alakítják az irányvonalat. Gyakran fordulnak hozzám kérésekkel, ezeket igyekszünk maradéktalanul teljesíteni. Bár a legtöbb vendégünk angol-, és spanyolajkú, ha például egy kínai csoport érkezik, jól jönnek a repertoáromban lévő kínai darabok. De összességében azt mondanám, hogy tényleg mindenfélét: van, hogy ez Csajkovszkij B-moll zongoraversenyét jelenti, de ugyanúgy játszom Sinatrát, vagy akár Stinget. A vendégek nem csak nemzetiségükben, de korukban és ízlésükben is meglehetősen változatosak, nekem pedig minden igényt ki kell tudnom elégítenem.
Hogy látja, miképpen alakult a bárzongorázás helyzete az elmúlt évtizedekben?
Nagyot változott a világ. Régebben, amikor még nem voltak konferenciahívások, sokkal több céges rendezvénynek lehettem szemtanúja. Az üzletemberek jöttek-mentek, de estére mindig beültek az adott szálloda bárjába élőzenét hallgatni. Ma már ebből kevesebb van. Az élőzene is jelentősen visszaszorult az elmúlt évtizedekben, és nem csak Magyarországon. Egy ilyen hely, mint a Nyugat bár, ha csak egy-egy este erejéig, de visszacsempészi az életünkbe ezt az igényes szórakozási formát. Ehhez persze mindig meg kell találni a megfelelő hangot, és hangerőt. Ha üzenhetek valamit az olvasóknak, ez lenne: látogassanak el hozzánk, és tapasztalják meg ezt az élményt, nem fognak csalódni.
