Az író, költő, újságíró, producer, dramaturg Heltai Jenő mindössze 23 éves volt, amikor a New York Kávéház 1894 október 23-án megnyitott. Miután hazatért Párizsból, ahonnan több újságnak is tudósított, gyorsan törzsvendég lett, igazi otthonának érezve a kávéházi miliőt.
Már csak azért is, mert miután félbehagyta jogi tanulmányait, a Magyar Hírlap, A Hét, a Pesti Hírlap, majd a Pesti Napló munkatársa volt, a New York Kávéház pedig otthont adott a Pesti Napló szerkesztőségének, a Nyugat munkatársainak, és itt töltötték idejüket a kritikusok és a moziszakma képviselői is. Vagyis Heltai Jenő több szempontból is érintett volt abban, hogy ide szervezze életének jelentős részét.
Az 1871. augusztus 11-én született Heltai Jenőt apja ügyvédi pályára szánta, de ő ebben nem sok örömét lelte. Az első nem túl dicsőséges vizsga után be is fejezte jogi tanulmányait és tagja lett az akkor született Magyar Hírlap szerkesztőségének. Azt írta magáról: Szemérmes, félénk és ügyetlen fiú voltam, eleinte semmi hasznomat nem látták és a harmadik héten ki akarták tenni a szűrömet. Ez annyira elkeserített, hogy rettenetes cselekedetre szántam el magam: fölcsaptam humoristának.” Könnyed, szellemes írásai, a nagyvárosi lét jellegzetes alakjait, hangulatát megörökítő romantikus-ironikus versei hamar népszerűvé tették. Mindössze 21 évesen, 1892-től A Hét című lap munkatársa lett, és itt honosította meg a verses publicisztikát.
Irodalmi érdemei mellett nem vetette meg a bohém életmódot, sok idejét töltötte kabarékban, bárokban és a New York Kávéházban.
„A pazar New Yorkban kitisztították a cipődet, kivasalták a ruhádat, késő este is megborotváltak, lenyírták a hajadat meg a körmödet… A kávéház műhely és íróasztal volt, balsorsban lakás és éjjeli szállás is, hiszen hajnaltól hajnalig nem kellett belőle kimozdulni.”
Heltai Jenő szavaival élve – az volt a legnagyszerűbb, hogy „a New York minden előkelőségével is demokratikus kávéház volt, egyformán vonzotta az arisztokratákat, a nyárspolgárokat és a bohémokat úgy, mint nyári estéken a vakító villamos-lámpa változatlan közönnyel gyűjti maga köré a mindenféle és mindenfelé céltalanul tévelygő lepkéket és bogarakat. Varázsának senki sem tudott ellentállni…”
Szabadszájúsága legendás volt. Tele volt lendülettel, hittel és ötlettel. Így írt erről az időszakról: „Mi, éretlen, illetlen kölykök: Ignotus, Makai Emil meg én csak szemtelenül belekotyogtunk Kiss József, Reviczky, Komjáthy, Endrődi Sándor, Szász Károly, Lévay József és Tóth Lőrinc előkelő, nemes verseibe… Mi egy új világnak a gyermekei voltunk már. Egyszerűbbek, természetesebbek, kevésbé fennköltek, mint ők, az az új, amit ők hoztak, számunkra elévült már.”
Házasságáig több száz nőbe volt szerelmes, élete utolsó 34 évében viszont csak egybe. Viszont amíg élte a független ifjak életét, sok mindent bevállalt. Az egyik történet szerint az egyik éjszaka, amikor kilépett a New York Kávéházból, egy éjszakai pillangó ment oda hozzá, belé karolt, és közölte, hogy razziáznak, és ha jönne egy detektív, hogy igazoltassa őt, mondja azt a rendőrnek, hogy a menyasszonya. „Valóban néhány lépés után megjelent egy nyomozó, aki kérte a lány papírjait. Mire én: „Felügyelő úr, a hölgy a menyasszonyom.” A közeg tisztelgett és távozott. Majd kis idő múlva félrevont és a fülembe súgta: „Író úr, ne vegye el!”
Az I. világháborúban haditudósítóként hosszabb időt töltött Isztambulban, a háború után volt a Magyar Színpadi Szerzők Egyesületének elnöke, az Athenaeum Könyvkiadó igazgatója. A második világháború alatt bujkálnia kellett, rövid időre fogságba is esett. 1945-ben a Magyar PEN Klub elnökévé választották, 1949-ben ismét hosszabb időt töltött külföldön, elsősorban Londonban. 1955-ben mutatták be utolsó mesejátékát, a Szépek szépét.
1957-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, ám ugyanezen év szeptember 3-án meghalt.