A félhomályba burkolózó, emeleti bárhelyiség az egyik legkellemesebb a New York Palota helyiségei közül. Innen rá lehet látni a Salon Étteremre, a New York Kávéház egy részére, és a hotel lobbyjára is, kellemesen lehet nézelődni, kávézni, egy jót ebédelni vagy vacsorázni, élvezni a zongoraszót és a figyelmet. Ehhez a nyugalomhoz azonban rengeteg viszontagságon ment keresztül a Nyugat Bár, megpróbáltatásai még a múlt században kezdődtek.
Bár a New York Palota nem elsősorban Kávéháznak épült – a New York Életbiztosító Társaság székháza volt eredetileg -, hamar a közélet egyik fontos helyszínévé vált. A kávéházi területet a földszinten alakították ki, az emeleten a biztosító társaság irodái működtek.
Mint kiderült: a kulturális közéletnek szüksége volt egy központi helyszínre. Ezt az igényt pedig semmi sem bizonyította jobban, mint hogy az 1894. október 23-án megtartott ünnepélyes megnyitóra szinte tódult az akkori irodalmi és művészvilág színe-java. A New York akaratlanul is irodalmi kávéházzá avanzsált.
Míg más kávéházakat utólag alakítottak ki, addig a New York Kávéházat eredetileg is ide tervezték. A létesítményt nem titkolt céllal úgy építették meg, hogy az a biztosító társaságot méltó módon reprezentálja, vagyis lenyűgözze az épületbe lépőket. Pont ezért lett a szokásosnál gazdagabb a díszítés, igényesebb a kialakítás, a kávéház pedig az épület fő attrakciójává vált, feladata volt az ide belépőket elkápráztatni, és a társaság korlátlan gazdagságát demonstrálni. Ez maradéktalanul sikerült. Bárki, aki részt vett a megnyitáson vagy A megnyitásról szóló beszámolók és a későbbi leírások egyaránt szuperlatívuszokat használtak a páratlanul gazdag és nívós enteriőr méltatására.
1918-ban Aczél Miksa és társai vették át a kávéház vezetését. Több vitatott átalakítást is véghez vittek, amely átalakításokat főként a művész-és sajtóélet szereplői sérelmezték. A mélyvízben étterem létesült a biliárdterem helyén, a felső erkély háta mögött levő helyiségekből bárhelyiség lett. Ez még nem hagyott mélyebb nyomot a vendégekben, a néhány évvel későbbi átalakítás azonban már nevet is adott a kellemes zugnak: ez lett a Mahagóni Bár.
1927 őszén nagyobb építészeti beavatkozások történtek, átadták a megnagyobbított éttermet, melyet teljes elismeréssel fogadtak. 1928-ban a mahagóni bár nyerte el a közönség szeretetét és rajongását. Ezt a márványteremre szimmetrikusan, a Miksa utcai kapualj túloldalán alakítottak ki. A vendégek elragadtatottan meséltek a különleges fényeffektusokról, a rejtett fényhatásokról, az opálos, finom fénnyel világító alabástrom-oszlopokról. Az exkluzív bár hamarosan a pesti éjszaka központja lett, világhírű vendégekkel.
Öt évvel később ismét változtattak: a bár berendezését kicserélték, bokszokat, páholyokat helyeztek el, íróasztalokkal és römizésre alkalmas bútorokkal várták a pesti művészvilágot.
A kávéházi élet megsínylette mind az első, mind a második világháborút, de a kegyelemdöfés akkor érte a New Yorkot, amikor a kávéházi részből az ötvenes években – igaz csak rövid időre, de – sportszeráruház lett. A Hungáriára átkeresztelt kávéház 1954-ben poraiból támadt fel. A New York igazi feltámadása azonban még váratott magára, legalábbis a rendszerváltásig.