Hűsítő csábítás a rekkenő hőségben

A fagylalt már 5 ezer éve velünk élő finomság, a kínaiak kreativitásának köszönhetően világszerte élvezhetjük ezt a hűsítő desszertet. Hőmérsékletcsökkentő hatása tudományosan is elismert, így nem csoda, hogy főleg a meleg időszakban akkora népszerűségnek örvend. A fagylalt lehet gyümölcsös, aromás, zöldséges, fűszeres, és állagát, megjelenését tekintve is széles a repertoár.  

Ahogy régen készítették…

  Miután túlléptek a szakértők a kínaiak technikáján (hó, tej, gyümölcs keverése), speciális fagylaltgépet készítettek, amely kézi hajtású volt. A tartályt konyhasóból és jégből álló hűtőkeverékkel bélelték, a tartályban pedig így hidegben tudott forogni, keveredni a massza. Aztán ami elkészült, azt is jégre tették, így tartották hidegen.  

… és ahogy most

  Ma már elektromos hajtású keverőgépeket használnak. Ez igen fontos momentum, mert a keverés része a technológiának, ennek révén ugyanis levegő kerül a masszába és ez adja a fagylalt későbbi lágyságát és krémességét.    

A házi és a nagyüzemi

  Az utóbbi időben reneszánszukat élik a házi, kézműves fagylaltok, ez pedig nem véletlen. A nagyipari gyártás rengeteg adalékot, stabilizáló-és emulgálószert, telített zsírsavat használ, a gyatrábbak pedig még arra sem figyelnek, hogy legalább az íz jó legyen, ha már egészséges terméket nem tudnak piacra dobni. Az íz helyét átvette a megjelenés és az eltarthatóság fontossága, amely háttérbe szorította a kulináris élvezetet, bár kétségkívül, ma is találunk a boltokban egészen színvonalas készítményeket.   Pedig a fagylalt, gondos kezek között igenis egészséges. A benne lévő tej miatt jelentős mennyiségű kalcium és vitamin van, amit az ízének megfelelően adagolt friss gyümölcsökkel tovább lehet fokozni.  Diétásnak semmiképp sem mondható, egy gombóc energiatartalma, amely nagyjából 4 dkg, körülbelül 100-160 kcal, 5-15 százalék zsírt tartalmaz.    

A fagylaltok fajtái

  Hatalmas különbség van a hűsítő desszertek összetétele és elkészítése között. Megjelenésükben, hőmérsékletükben és állagukban is különböznek, ezért is illették őket külön névvel.   Jégkrém: Legalább 10 százalék, soványabb változata legalább 3 százalék tejzsírt tartalmaz. Különlegessége az előállítás módjában áll, a jégmasszát a homogenizálás és a pasztörizálás után rövid ideig hűtőtartályokban tartják. Krémfagylalt: 50 százaléka tejből áll, készítéséhez tojást vagy tojássárgáját használnak. 1 liter tejhez legalább 270 g tojás vagy 90 g tojássárgája szükséges. Gyümölcsfagylalt: Legalább 20 százaléka gyümölcs – citrusból 15 százalék -, ahhoz adják hozzá a vizet, a szőlő és a gyümölcscukrot. Az egész gyümölcsökön kívül tartalmazhat még gyümölcshúst, gyümölcslevet vagy természetes aromákat is. Parfé: tejszínhabot, cukrot és gyümölcsöket vagy csokoládét kevernek össze, majd 5-6 órára mélyhűtőbe helyezik. Elkészülte után tortaként szeletelhető. Sörbet vagy szörbet: Jégkása – a fagylalt őse, kizárólag gyümölcspüréből, cukorból és esetleg kevés alkoholból áll, amit hűtve, vagy jégkockákkal szervíroznak.     Sült fagylalt: a fagylaltot kemény habbá vert tojásfehérjével kell beborítani, és pár percre sütőbe tenni Jeges joghurt: fagyasztott joghurt gyümölcsökkel keverve Jégkása: jégdarát gyümölcslével vagy fagylalttal kevernek össze, szívószállal iható   A fagylaltoknak néhol ország- vagy tájspecifikus változatai is kialakultak, ilyen például a ragacsos rizsből készült japán mocsi fagylalt vagy a különösen nyúlós és összetettebb állagú török maraş dondurması. Különleges jeges édesség a koreai pingszu, amely jégpehelyből, öntetből és különféle feltétekből áll.    

Díszítés

  A díszítés nem csak a fagylalt látványosságát emeli, hanem ízre is fontos összetevőként jelenhet meg, ilyen például a mentalevél vagy a különböző fűszernövények. Ezenkívül használhatunk még gyümölcsöt, ostyát, különféle gyümölcsszirupokat, csokoládét és csokoládészirupot, tejszínhabot, különböző szórásokat, darákat, magokat.  

Luxus vagy hétköznapi?

  Ma már fagylaltozni bárhol lehet, szinte nincs olyan szeglete a világnak, ahol ne juthatnánk hozzá. A minőségben azonban igenis vannak eltérések és az árakban is. Ennek ellenére a fagylaltot ma már nem lehet luxusnak tekinteni, bár lehet luxus környezetben fogyasztani.   A Világ Legszebb Kávéházában fantasztikus alkotásokkal találkozhatunk. Minden fagylalt házi készítésű, a New York Kávéház cukrász részlegén tökéletesítik a mesterek.     A luxus környezetben elfogyasztott jéghideg finomság egy kellemes ebéd után vagy egy kávé mellé felejthetetlen élmény. Majszolás közben gyönyörködhetünk a csodálatos freskókban, hallgathatjuk az élő cigányzenét vagy élő zongorajáték dallamait, és elmerülhetünk a 19. századi polgári életérzésben.     Tokaji aszú kehely  2 gombóc Tokaji aszú fagylalt, 2 gombóc krémsajt fagylalt tejszínhabbal és mazsolával     Sorbet válogatás  2 gombóc eper sorbet, 2 gombóc pezsgő sorbet, eper   New York fagylaltkehely 1 gombóc kávé fagylalt, 1 gombóc vanília fagylalt, 1 gombóc csokoládé fagylalt és 1 gombóc mogyorófagylalt, málnaöntettel és tejszínhabbal     Nyári kehely 2 gombóc passió fagylalt, 2 gombóc sóskaramella fagylalt, tejszínhab karamellával