Van úgy, hogy szorítunk helyet a desszertnek. Ha olyan étteremben eszünk, ahol biztosan tudjuk, hogy mindenből a legjobbat tálalják fel nekünk, néha azt érezzük: muszáj kevesebbet ennünk a főételekből, hogy még elmerülhessünk a desszertek fenségességében is. Garantáltan nem tévedünk abban az esetben, ha ezt a döntést a New York Kávéházban hozzuk meg.
A gyönyörű ételeket felsorakoztató étlap a legfinomabb, és idehaza roppant népszerű desszerteket is rejt. Az almás pite, a Rákóczi túrós, a Sacher torta, a csoki torta és a sajttorta képe garantáltan a legnagyobb ellenállást is megtöri, amit az adott desszert elfogyasztója egy cseppet sem bán majd meg.
A desszertek egy része nemzetközileg is ismert, hiszen ilyen-olyan formában világszerte meghonosodott. De honnan erednek ezek az isteni finomságok?
Bár az almás pitét sokan apple pie-ként ismerik, és az amerikai gasztro kultúra olyan alapvető elemének tekintik, mint például a hamburgert, az almás pite nem a nagy vizeken túl született. Sokkal közelebb hozzánk. Csak hogy az almás pite brit találmány, ők voltak azok, akik először kísérleteztek édes pitével. Az első ilyen tésztaféle a tökös pite volt, írásos formában már egy 1675-ös szakácskönyvbe is bekerült. Az almás pitéről is egy brit, Robert Greene írt először, méghozzá versbe költve. A gyarmatosító időkben, Amerikában szinte minden édességben szerepelt alma, angol puding, pite vagy egyszerűen sült alma formájában.
A pite amúgy eredetileg sós, húsos töltelékkel készült, már a középkorban is sütötték, így az eredeti almás pite is angol, legfeljebb utána formálódott változatai lehetnek amerikai lelemények.
A hiedelmekkel ellentétben a süteménynek semmi köze II. Rákóczi Ferenc fejedelemhez. Az édesség névadója valójában Rákóczi János cukrászmester. Hazai tanulmányai után Párizsban dolgozott, majd hazatérése után a lillafüredi Palotaszálló, majd a Gellért Hotel éttermének vezetője lett, 1953-tól nyugdíjazásáig a Duna Szálló konyhájának első embere volt. Több szakácskönyve is megjelent, számos szakmai díjat kapott. Az általa kitalált túrós desszert receptje 1937-ben jelent meg először egy szakácsoknak szóló szaklapban. Az édesség az 1958-as brüsszeli világkiállításon is jól szerepelt. A sütemény alapja egy jól nyújtható omlós lap, amelyre citromhéjjal, vaníliával és mazsolával ízesített túrókrém kerül. Tetejét könnyű, cukros tojásfehérje fedi, baracklekvárral díszítik.
Ezt a világhírűvé vált desszertet Franz Sacher bécsi cukrász készítette 1832-ben Metternich herceg kérésére. Sacher ekkor 16 éves volt, a torta azóta is az egyik legkedveltebb bécsi sütemény. A receptet fia, Eduard Sacher tökéletesítette. Az eredeti torta két réteg sűrű és nem túl édes csokoládés tésztából állt, melyek között egy vékony réteg sárgabaracklekvár volt. A tetejét és az oldalát étcsokoládé bevonat borította. A manapság legeredetibbként árult Sacher receptje, amelyet a bécsi Hotel Sacherben lehet megkóstolni, sok tekintetben különbözik az eredeti, 19. századi receptektől. Sok helyen már a nyers tésztába is kevernek a baracklekvárból, atortákat kettévágják és a felforrósított lekvárral töltik meg, majd a tetejét is megkenik vele.
Minden torták alapját Nagy Sándor, a hódító találta fel. A történelmi emlékek arról tanúskodnak, hogy Makedóniai Alexandrosz rendezte meg az ismert történelem legnagyobb lakodalmi ünnepségét Perzsiában, Szúza városában. Tízezer makedón férfit királyi utasításra rábeszéltek, hogy vegyen el feleségül egy-egy perzsa nőt, azaz tízezer leány és özvegyasszony a makedón hadsereg arája lett. Alexandrosz szinte mindenben találékony volt, egyébként is szeretett meglepetéseket okozni.
Az ókorban a katonák napi élelmezési fejadagként egy darab kb. 60 dkg-os kenyeret kaptak. A kenyér alakja lapos és kerek volt, akkora, mint egy mai átlagos torta. A kenyeret durva őrlésű árpából, rozsból vagy búzából sütötték. A szúzai lakodalom napján azonban a torta gabona, mandula, dió és szárított gyümölcsdarabkák mézes tésztájából készült, félbevágva és betöltve ánizsos, kecsketúrós, mézes krémmel. A tetejét mézbe mártott rózsaszirmokkal díszítették, és fehér nyúzott mandulából mágikus jeleket raktak ki rajta.
Nagy Sándor óta nem tudtak kitalálni jobbat. A torta ma is kevert édes tésztából, krémből, bevonóból és tetején díszből áll.
És ha már amerikainak gondolt süteménnyel kezdtük, fejezzük is be egy szntén amerikai eredetűnek vélt édességgel. A történelmi tények szerint a cheesecake már az ókori görög világban is nagy népszerűségnek örvendett. Krisztus előtt 770-ből is találtak olyan írásos emléket, amely arról tanúskodott, hogy a desszert, ami nagyon hasonló a maihoz, az olimpikonok asztalára került. A „Sajttorta készítés művészetéről” címmel még recept is fennmaradt.
Számos európai, latin-amerikai, ázsiai és persze amerikai sajttorta változat létezik. Az alaprecept az évszázadok során számos változtatáson esett át, mire a XX. század első felében, James Kraftnak köszönhetően, megszületett az a krémsajt, amely mind a mai napig a cheesecake desszertek egyik alapja.
A sajttorta készülhet sütéssel vagy sütés nélkül. Kultúránként és országonként eltérő módon díszítik vagy töltik. Így születhetett meg a ricottás, mascarponés cheesecake Olaszországban vagy a csokoládés Belgiumban, de országhatártól függetlenül a New York cheesecake az egyik igazi klasszikus, zsírosabb, dúsabb, mint a Philadelphia változat, ami ugyanakkor általában krémesebb, könnyebb. Kerülhet bele bármilyen töltelék, a lényeg mindig ugyanaz marad: vékony piskóta, linzer-, vagy keksztészta, tetején lágy, selymes krém.
