Kárpitok, mahagóni pult, süppedős szőnyeg és – egy kis félhomály. Nem csak kávézásra, hanem üzleti megbeszélésre, hangulatos baráti összejövetelre vagy romantikus elrejtőzésre is alkalmas a Nyugat Bár. Ha azt akarjuk, hogy ne legyünk túlzottan szem előtt, de mégis nyilvános helyen szeretnénk egy jót vacsorázni vagy kellemesen kávézgatni, az idén századik születésnapját ünneplő Nyugat Bár a legjobb választás.
A Nyugat Bár a New York Kávéház és a hotel lobbyja felől is megközelíthető. Pár lépcsőfok felfelé és egy zárt, de egyben mégis nyitott, függönyökkel, kárpitokkal, meghitt világítással és kényelmes bútorokkal berendezett helyiségben találjuk magunkat. A visszafogottabb csillogás nem egyenértékű a luxus mellőzésével, csupán otthonosabban fészkelhetjük be magunkat egy koktél mellé.
A Nyugat Bár este 6 órától várja vendégeit és egészen éjfélig tart nyitva. Étlapja a New York Kávéház menüjét tartalmazza, kényelmében sem marad el a kávéházban megszokottól. Az ide betérők főként a nyugodt kávézást és a koktélkínálat ízforgatagát szeretik élvezni. Erről a Nyugat Bár bártendere, Csombok András gondoskodik. András az italok, ízek, keverések és rázások nagymestere, bármit elkészít, a vendégnek nincs más dolga, mint elmondani az ízt, ami megfogalmazódik a fejében és amit megkíván. A visszafogott zongoraszó pedig Nádasdy Attila állandó bárzongoristától érkezik. A „koktélzongorázás” mestere bármilyen kívánságot teljesít, Csajkovszkij B-moll zongoraversenyétől a kínai darabokon át Sinatráig és Stingig.
A Nyugat Bár neve
A New York Kávéház részeként kialakított helyiség eredetileg Mahagóni Bár néven vált híressé az exkluzív pesti éjszakai életben, ám igazi olvasztótégelye volt a művész-, a zenei-, bohém- és arisztokrata világnak. A Kávéház az 1900-as években itt alakult irodalmi és művészi asztaltársaságok, kávéházi szerkesztőségek révén vonult be a magyar kultúrhistóriába. Itt találkoztak a híres nyugatosok is, akik a Nyugat című folyóirat számára alkottak. A lap a 20. századi magyar irodalom meghatározó folyóirata volt. Előttük tisztelegve adta a jelenlegi üzemeltető a Nyugat Bár nevet a méltán híres helyiségnek.
A Nyugat Bár újjászületése
A New York Kávéház alaposan megsínylette mind az első, mind a második világháborút. Az ötvenes években még sportszeráruházat is nyitottak itt, szerencsére csal rövid ideig tépázták ezzel a nagy múltú épület és intézmény hírét. 1954-ben Hungária Kávéházként nyitott újra, bár a régi csillogást már nem tudták visszacsempészni a patinás falak közé.
A Kávéház, a Salon Étterem és a Nyugat Bár üzemeltetését a hazai Eventrend Holding vette át. A csoport tulajdonosai számára nem volt kérdés, hogy szükség van kulturális, irodalmi és zenei programok rendezésére, hiszen a New York Café egykoron egyet jelentett a magyar művészeti élettel.
A 2014-ben 120. születésnapját ünneplő New York Kávéház 2011 óta a „Világ Legszebb Kávéháza” címmel büszkélkedik, és emellett a modern budapesti vendéglátás egyik vezető alkotó műhelye.