Manapság se szeri, se száma a szakmai összejöveteleknek, ám ezek igen sokszínűek. Még azonos típusú esemény megrendezésekor sem találkozunk ugyanazokkal a rendezvényjegyekkel. Ha csak a résztvevők számát, a rendezvény jellegét vesszük is górcső alá, más-más kívánságoknak és feltételeknek kell megfelelni.
A konferenciák nem új keletűek, már az ókori Egyiptomban is rendeztek különböző összejöveteleket. Sok esetben az azonos gondokra, kihívásokra, közös célok meghatározására kerestek megoldásokat, és a konferenciák, szakmai rendezvények ezen célja a mai napig fennmaradt. A hazai történelem egyik legjelentősebb rendezvénye az 1896-os millenniumi kiállítás volt, ahol a kereskedelmi, a gazdasági, a hadiügy, a haditengerészet képviselői is jelen voltak már. Az üzleti rendezvények már az első világháború után, de inkább a másodikat követően az Amerikai Egyesült Államokban kezdődtek. A háború utáni első években Közép-Európában és Kelet-Európában a rendezvények a pártrendezvényekre és a központi állami hatalom összejöveteleire, szakkiállításokra és konferenciákra korlátozódtak. Azóta megváltozott és kibővült a világ.
Mivel minden rendezvénynek más és más a célja, témája, hangulata, közönsége, ezért mindegyik külön figyelmet és lebonyolítást kíván.
Ha ajánlatot szeretne kérni, kérem kattintson ide!
Szigorú napirend és program jellemzi, alapvetően problémamegoldó ülés. A házigazda általában magas rangú, a témában hiteles személy. A konferencia szervezése nagy körültekintést igényel, hiszen nagyobb létszámú eseményeknél gondoskodni kell a külföldi vendégek elszállásolásáról, valamint a konferenciavacsora megszervezéséről. Ha nemzetközi eseményről van szó, akkor tolmácsra is szükség lehet. A létszámtól függ, hogy hány ülésteremre, illetve szállodai szobára lesz szükség. A résztvevők száma dönti el azt, hogy hány ülésteremre, illetve szállodai szobára lesz szükség.
Nem nyereségorientált összejövetel, tudományos célokat szolgál. Megszervezésétől az információáramlás gyorsulását, a kutatási eredmények publikálását, megvitatását várják és céljuk az, hogy az eredményeikkel az emberiséget, a világ haladását szolgálják.
Gyors anyagi előnyöket várnak tőle, amit állandóan változó, gyors sebességgel fejlődő eredményeknek a gazdasági élet vérkeringésébe juttatását követeli meg, azért, hogy az adott vállalat talpon tudjon maradni a világgazdaságban.
A rendezvények királynője. A kongresszus egy politikai, szakmai, kulturális, vallási, vagy jól körülhatárolható érdeklődésű csoport több száz vagy akár ezer képviselőjének rendszeres találkozási formája. Nem nyílt, vagyis meghívásos alapon csak a kongresszust szervező szervezet tagjai vehetnek részt rajta. Általában évente rendezik meg, egyetlen téma megvitatására hívják össze.
Ez jellemzően kis létszámú, 50 fő alatti rendezvény, ám igen elegáns. A részvevőknek VIP, azaz nagyon különleges bánásmód jár, sokszor különleges intézkedéseket igényel a helyszín biztosítása. A helyszín általában valamilyen csendes környezet, ahol szabadidős programok is elérhetők, a feszített munkatempóból adódó feszültség enyhítésére.
Ez is egy szakmai, ám közepes nagyságú összejövetel. Elrendezését tekintve a kis létszámú elnökség és a hallgatóság egymással szemben ül, a témákhoz jelentkezés alapján lehet hozzászólni. Lehet rendszeres, de alkalmi jellegű is.
Itt kisebb-nagyobb csoportok számára szerveznek oktatást, vagy továbbképzést. Intenzív munkaülésnek számít, és egyre felkapottabb rendezvényforma
Ez egy nagyobb ötletelés. A workshop eredeti jelentése műhely, vagyis a mai életben egy adott szakterület iránt érdeklődő emberek találkozóját hívják így, melynek célja, hogy közös munkával valami újat – általában szellemi terméket – hozzanak létre az adott témában.
Elnevezésének megfelelően valóban arra szolgál, hogy a sajtó képviselőit tájékoztassák, szinte bármiről, ami a nagyközönség vagy a szakma részéről érdeklődésre tart számot. Ezek lehetnek – a teljesség igénye nélkül – tárgyalások, konferenciák, vásárok, kiállítások, szakmai bemutatók, vállalati évfordulók vagy kitüntetések átadása kapcsán. Ha több országból érkeznek újságírók a rendezvényre, akkor már sajtóértekezletről, sajtókonferenciáról beszélünk.
Mérete roppant változó lehet, de általában nagyobb eseményekről beszélünk ilyenkor. Ez az eladás ösztönzésének egyik módja, amely lehet vásár, kiállítás, szakkiállítás, szalon, expo és szak-világkiállítás.