augusztus 7, 2018

Karinthy Frigyes – a szatirikus lángelme

A humorban nem ismerte a tréfát. Imádott kártyázni, nevetni, megütköztetni, ugyanakkor mély érzésű, érzékeny ember volt. Folyton késett, szinte mindenhonnan, mindennel, írásai azonban halálosan találóak voltak. Nagy részük a New York Kávéház márványasztalain születtek.
június 1, 2018

New York Művész Páholy – Bródy Sándor – a társaság sármőr lelke

A szenvedélyes magyar író, drámaíró és publicista sem a visszafogott férfiak körét gazdagította. A „magyar Zola” műveivel és személyiségével is hatással volt többek között Ady Endrére, Móricz Zsigmondra, Krúdy Gyulára, Szomory Dezsőre és Molnár Ferencre is.
június 1, 2018

New York Művész Páholy – Krúdy Gyula – végletek között

Az író, költő termékenysége lenyűgöző, kezei alól több ezer írás, regény, karcolat, novella került ki. Azt a mai napig sem érti senki, hogy volt ezekre ideje, amikor állandóan kiskocsmákban, kávézókban, éttermekben töltötte az idejét. Fáradhatatlanul dolgozott, testi erejéről, szerelmi étvágyáról, a szakácsművészet, a finom nedűk iránt érzett vonzalmáról, féktelen mulatozásairól legendák keringtek. Megtapasztalta a gazdagságot, mégis szinte nincstelenségben halt meg 1933-ban.
június 1, 2018

New York művész páholy – Márai Sándor – az örökös lázadó

A New York Kávéházra jellemző kulturális pezsgés mágnesként vonzotta a művészetek és írás szerelmeseit, képviselőit, fiatalokat és időseket egyaránt. Ebben a társaságban jelent meg 1918-ban mesterének, Krúdy Gyulának köszönhetően a 18 éves Márai Sándor is, aki akkori nevén, Grosschmid Sándorként a lázadó nemes származású ifjak körét szélesítette.
május 31, 2018

New York művész páholy – Heltai Jenő – aki otthonaként tekintett a New York kávéházra

Az író, költő, újságíró, producer, dramaturg Heltai Jenő mindössze 23 éves volt, amikor a New York Kávéház 1894 október 23-án megnyitott. Miután hazatért Párizsból, ahonnan több újságnak is tudósított, gyorsan törzsvendég lett, igazi otthonának érezve a kávéházi miliőt.
május 31, 2018

New York művész páholy – Molnár Ferenc – a világhírű színpadi szerző és bonviván

Éjszakánként dolgozott, sokszor a New York Kávéház karzatán. Viharos szerelmi életében nem fogta vissza magát: ütött, aztán színdarabbal kért bocsánatot feleségétől - bár a főszerepet szeretőjének adta, akinek a férjével még párbajozott is. A bukásból és csalódásokból is kijutott neki, miközben itthon és külföldön is ünnepelt szerzőként tekintettek rá.
augusztus 4, 2015

Versek a New York kávéházról Kosztolányi Dezső tollából!

A magyar irodalom és a Kávéház történelme a kezdetektől egybeforrt. A páratlan szépségű New York Kávéház számos magyar költőnket megihlette köztük Kosztolányi Dezsőt is. Az ő tollából származnak az alábbi sorok is, amelyben egytől egyig szerepet kap a "Nyehó" a Kávéház is! Merengjen el a rövid szövegrészletekben, és érezze át a Kávéház egykori hangulatát is a rövid történetek, megjegyzések segítségével. Aki szereti a történelmet, szereti érezni a múlt szellemét, annak ez a néhány sor igazán örömet okozhat, és biztosan elcsábítja majd a Világ Legszebb Kávéházába, a New York Kávéházba!
This website uses cookies to improve your experience. By using this website you agree to our Data Protection Policy. / Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Data Policy / Adatkezelési tájékoztató